Lezárult egy korszak

Kedveseim!
 
Ma tartottuk az utolsó Klubestet… Lezárult egy korszak!
 
Csodálatos volt annak az áramlás érzésnek a megtapasztalása, hogy amikor becsuksz egy ajtót, kinyílik egy másik.
Sajnos hajlamosak vagyunk arra, hogy ragaszkodjunk a régi megszokott dolgainkhoz… hogy „foggal, körömmel kapaszkodjunk” valamibe, mert azt már ismerjük, azt már megszoktuk. S most itt elképzelem ennek a magyar mondásnak a képi megjelenítését, ahogyan fogunkat összeszorítva, kezünkbe markolva, körmeinket belemélyesztve, szemünket becsukva erőből tartunk és markolunk valamit úgy, hogy valójában nem is figyelünk arra, hogy az ténylegesen jó-e nekünk? Szolgálja-e még a fejlődésünket? Mert ha első lépésként csak kinyitjuk a szemünket ebből az állapotból, akkor máris megjelenik előttünk az új perspektíva. Meglátjuk az újat, ami új kilátásokat tár elénk és új irányokba visz. S ha már erre tudjuk vinni a tekintetünket, akkor a figyelem is az új lehetőségre fókuszálódik, s már nem is szorítjuk össze a fogunkat, mert tátott szájjal csodálkozunk rá az új kihívásokra, s akkor már könnyedén el tudjuk engedni azt, amit eddig a markunkban szorítottunk, hiszen nyúlni tudunk az új dolgok felé.
 
Az elengedés örömével és számtalan csodálatos megtapasztalás emlékével zártam ma az utolsó Klubestet. Hálásan köszönöm mindenkinek, aki akár rendszeresen, akár alkalmanként velem tartott. Rengeteg színes élménnyel gazdagodtunk mindannyian.
Mi most az utolsó Klubesten máshogy voltunk együtt, mint korábban. Kevesebben voltunk és sokkal mélyebbre mentünk. S ez új irányokat, új lehetőségeket villantott fel.
Az úton természetesen nem állunk meg, csak más formában folytatjuk tovább. Most már mélyebben és fókuszáltabban. Egy picit most én is megállok és jöhet az „újratervezés”.
 
Megszámlálhatatlan ötlet és program terv érkezett a szívembe és a fejembe, színesebbnél színesebb gondolatok. Új kihívások számomra is, melyben hatalmas fejlődési lehetőség van. De még nekem is rendszereznem kell ezeket.
Hamarosan folytatjuk…
Köszönöm mindenkinek, aki a szerdai Klubestek során eddig bármilyen formában velem tartott!
Szeretettel várlak benneteket majd az új ciklusban is!
 
Évi